Ami a késedelmes hiteltartozásokról tudható

Az öt évvel ezelőtti 164 ezerről 114 ezerre csökkent mára a késedelmes jelzáloghitel-szerződések száma Magyarországon. A válság kitörése után 10 évvel ezen adósok kétharmada már nem a bankjának, hanem valamelyik követelésvásárló cégnek tartozik.

Miközben a bankok örülhetnek, hogy szeptember végére egészen jó szintre, 5,2%-ra csökkent a 90 napon túl késedelmes lakossági hiteleik aránya az egykori 19,4%-os csúcsról, eközben 33 ezer család a Nemzeti Eszközkezelőhöz került, 18 ezer családnak pedig el kellett hagynia otthonát. A mindössze néhány száz adós számára vonzó magáncsőd kudarca után nem látszik olyan állami program, amely kimentené az adósságcsapdában vergődőket.

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi stabilitási jelentéséből kiderül, hogy 2018 közepére a 164 ezer késedelmes jelzáloghitelből ismét teljesítővé vált 80 ezer szerződés. Viszont bedőlt azóta (2013-tól) másik 30 ezer ingatlanfedezetű hitel, így összességében még mindig 114 ezer jelzáloghitel van jelentős késedelemben. Ezek közül 41 ezer van a hitelintézeteknél, 73 ezer pedig pénzügyi vállalkozásoknál, döntően követelésvásárló cégeknél.

Ha az ingatlanok oldaláról nézzük meg, mi történt 2013 eleje óta, akkor azt látjuk, hogy 51 ezer család veszítette el lakástulajdonát csaknem hat év alatt. Közülük 33 ezer családon a Nemzeti Eszközkezelő segített (az intézmény 36 ezres kvótája betelt), így bérlőként jórészt a lakásban maradhattak, viszont csaknem 7 ezer család ingatlanát a pénzügyi intézmények, több mint 11 ezer háztartásét pedig maguk a bedőlt hitellel rendelkező adósok értékesítették a piacon. Az idei évben szeptember végéig 2200 lakóingatlant kényszerértékesítettek a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások, ami 33%-os növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Az MNB adatai szerint a végrehajtásokon átlagosan 17%-kal kisebb összeghez jutnak a bankok, mintha nem jogi úton hajtják be a követelésüket.

Az MNB említett Pénzügyi stabilitási jelentése szerint nagyon eltér az adósok törlesztési fegyelme aszerint, mikor adósodtak el: a 2014 után kihelyezett jelzáloghitelek estében 1% alatt van a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya, a 2006-2008 között kihelyezett (korábban főleg devizaalapú) hiteleknél viszont egészen magas az arány, több mint 30%.  A nem teljesítő hitelek aránya a teljes pénzügyi rendszerben (vagyis a követelésvásárlókkal együtt) a KHR-t kezelő BISZ Zrt. közlése szerint még mindig 18%-on áll.

A bankok nemcsak a jelzáloghitel-, hanem a fedezetlen fogyasztási hitelportfóliójukat is jórészt kipucolták mára, így a 90 napon túl nem teljesítő lakossági hiteleik aránya békebeli szintre, 5,2%-ra csökkent szeptember végére. Utoljára 2009 tavaszán jártak ezen a szinten az adatok. A ráta csökkenéséhez most már a hitelezés felpörgése, vagyis a teljes hitelállomány bővülése is egyre inkább hozzájárul, enélkül számításaink szerint valamivel a tényleges szint fölött, 5,5% körül tartana a bedőlt hitelek aránya.

A bankoknál maradt 294 milliárd forintnyi 90 napon túl késedelmes lakossági hitelnek a 71%-a jelzáloghitel, 29%-a pedig fedezetlen fogyasztási hitel. A teljes nem teljesítő állományt a bankok a júniusi adatok szerint 55,9%-ban fedezték le értékvesztéssel. Az idei évben a bankok bruttó 101 milliárd forintnyi követelést értékesítettek. A könyveikben ezeket a leírások után nettó 35 milliárd forinton tartották nyilván, az értékesítés során pedig 41 milliárd forintot nyertek rajtuk.

A bankoknál maradt hitelek közül az autóhiteleknél és a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél a legmagasabb a nem teljesítő hitelek aránya, a lakáshitel-állományukat azonban mára szinte teljesen megtisztították a bankok, ezek körében mindössze 2-3% a nem teljesítő hitelek aránya.

A minimálbér összegével legalább 90 napon túl tartozók felkerülnek a KHR negatív adóslistájára, régi nevén a BAR-listára is. Az ügyük megoldása után egy évig még nyilvántartják itt a mulasztásukat. Jelenleg még mindig több mint 1,4 millió nyitva lévő mulasztást tartanak nyilván a rendszerben, ezek többsége azonban darabszám szerint nem többmilliós jelzáloghitel (ezekből, mint említettük, 114 ezer van), hanem néhány százezer forint értékű fogyasztási hitel.

Ellenük jelenleg a követeléskezelők részéről (az ő adataik szerint) közel 700 ezer végrehajtás van folyamatban, és az elmúlt egy évben 300 ezer fizetési meghagyást indítottak velük szemben.
Forrás: portfolio.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük