Miről szólt a Fintech Banking Summit?

2017. november 23-án tartották meg a Fintech Banking Summit konferenciát, amelyen a jelenlegi Fintech trendeket vitatták meg a bankok, fintech cégek, szabályzók és befektetők kiválóságai. A résztvevők egyetértettek abban, hogy ma már nem lehet figyelmen kívül hagyni a Fintech-et, a kivárás és a tétlenség veszteséghez és akár bukáshoz is vezethet. A konferenciát Imre Zsombor (InVendor) […]

Itt az új lakáshitel kedvezmény!

Megjelent az a kormányrendelet, amelynek értelmében minden 3. és további, újonnan születő gyermek után átvállal a kormány 1-1 millió forint lakáshitel-tartozást a szülőktől. A kormány korábbi közlése szerint 17 milliárd forintos, felülről nyitott keretösszeget szánnak a célra 2018-ban, vagyis egyelőre 17 ezer érintett gyermekkel számolnak. A támogatást a területileg illetékes járási hivatalnál lehet igényelni. A […]

Újra szeretjük a lakáshiteleket

2017 I. félév végén a lakáshitel-állomány 2917 milliárd forint volt, ez kismértékű, 5 milliárd forintot kitevő emelkedés a 2016. december 31-én megfigyelthez képest. Ez a csekély mértékű változás nem befolyásolta a lakáshitel-állomány GDP-hez viszonyított arányát, ami az előző év végéhez hasonlóan 8,3%-on maradt. 2014 végén még a lakáshitel-állomány 52%-át a devizaalapú lakáshitelek tették ki, ez […]

Hogyan fejlődhet egy hazai kisvállalkozás?

A hazai kkv-k keresik a piaci lehetőségeket. Tízből négy vállalkozás szeretne új piacot meghódítani a már meglévő termékével, év elejéhez képest pedig több mint dupla annyian gondolkodnak új árucikk vagy szolgáltatás bevezetésében – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. „A kkv-k piacbővítési szándékai jelentősen megváltoztak az elmúlt negyedévben. Tízből négy vállalkozás szeretne […]

Fogyasztóbarát lakáshitel érthetően

Az MNB fogyasztóbarát lakáshitel minősítésére 2017. június 1-e óta pályázhatnak a hitelintézetek. Kilenc pontban összefoglaltuk, mit kell tudni ezekről a hitelekről.   A fogyasztóbarát lakáshitelek közös jellemzője lesz, hogy annuitásos a törlesztés, a kamatperiódus 3, 5, 10 év vagy a futamidő végéig tart, a kamatfelár nem haladja meg a 350 bázispontot a kamatváltoztatási mutatóban használt referenciakamathoz […]

Mely vállalkozásnak van szüksége tőkebevonásra?

Különösen a kisméretű vállalkozások, az exportorientált cégek, valamint a közép-magyarországi vállalatok érdeklődnek tulajdonosi tőke bevonása iránt – derül ki az MFB Periszkóp legújabb elemzéséből. Az MFB 2016. őszi felmérése alapján, bár számszerűen csak a vállalatok 4,5 százaléka tervez idén tőkebevonást, növekedési, illetve megújulási képességük nyomán ezek a cégek kiemelt fontosságú szereplői a vállalati szektornak. Elsősorban […]

Merre tovább lakáspiac?

Megjelent az MNB negyedéves lakáspiaci elemzése. Ennek adataiból szemezgettünk. A hazai lakásárak országos átlagban 15,4 %, míg a fővárosban 22,5 %-os éves növekedést mutattak az elmúlt év végén. Az átlagos adatok mögött természetesen jelentős területi eltérések húzódtak meg – írják az MNB Lakáspiaci jelentésében a szerzők. A jelentés szerint a keresletet változatlanul a háztartások kedvező jövedelmi […]

Pénz, de honnan? – Piac&Profit Konferencia

Piac&Profit Konferencia kkv-döntéshozóknak az EU-pályázati pénzek utolsó százmilliárdjairól. Tájékozódjon első kézből a még bőséges fejlesztési, befektetési forrásokról, kedvező pénzügyi segítségekről! Konferencia a sikerhez: 2017.június 8. Tudom, hogy sok vállalkozó nem így érzi, de soha nem látott mennyiségű fejlesztési forrás áll a vállalkozók – és most a kisebb vállalkozások is ide értendőek – rendelkezésére. Egyre színesebb […]

Közösen a vállalkozások fejlesztési forrásainak kihelyezéséért

Együttműködési keretmegállapodást kötött a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. és az (MFK) Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. Az összehangolt működés célja a központi uniós forrásból finanszírozott pénzügyi eszközök fejlesztése, illetve a minél nagyobb számú sikeres hazai pályázat elérése, a céltudatos, innovatív pályázói magatartás erősítése. Az MFB a 2014-2020-as ciklusban az európai uniós forrású, visszatérítendő pénzügyi […]

Mi a váltó? Hogyan használjuk?

A váltóról a legtöbb embernek egy fekete-fehér film jut az eszébe, amelyben a váltó hamisító lebukik a szerelme előtt. Aztán a törvény előtt is… Pedig egy élő, a fejlettebb pénzügyi kultúrájú országokban elterjedt pénzügyi termékről van szó, amelyet nem csak vállalkozások, hanem magánszemélyek is jól használhatnának. Mi is a váltó? Ez egy egyoldalú és jogcímmentes […]

Áremelkedés a garázsoknál

A lakás- és irodafejlesztések miatt eltűnhet sok parkolóhely, több belső fővárosi kerületben máris 10-20 százalékkal drágultak a parkolóhelyek és garázsok. Az ingatlan.com friss elemzéséből kiderül, hogy az idén több budapesti belső kerületben a garázsok és teremgarázs-beállók bérleti díja emelkedett. Az I. kerületben például a 12-15 négyzetméteres garázsok havi bérleti díja 17 százalékkal, 32-40 ezer forintra […]

Lakásárak változása a nagyvilágban

Magyarországról figyelve a magyar lakásárakat sokszor úgy tűnik, hogy a válság alatt egy óriási árcsökkenés, majd azóta egy őrült lakásár-emelkedés ment végbe. Hazai szemmel nézve ez igaz is lehet, de a világ országai között hamar rá kell jönnünk, hogy a lakásárak történelmében ennél sok országban jelentősen nagyobb kilengések is előfordultak már. Az alábbiakban 8 ország […]

Tovább nőnek a budapesti lakásárak

Bővel van még potenciál a lakásárak emelkedésében, az európai és régiós lakásáraktól ugyanis még mindig jócskán lemaradtak a budapesti árak – írja friss elemzésében az Otthon Centrum (OC). A piaci élénkülés kezdetéhez (2014 első negyedév) képest az OC által közvetített tranzakcióknál 2016 harmadik negyedévében a használt tégla építésű társasházi lakások fajlagos átlagára vidéki városokban 16-80 […]

A bankszektor jövője, fejlődése

  Vajon hogyan fog kinézni egy bank 10 év múlva? Lesznek-e még egyáltalán bankok, mindent a neten és mobilon intézünk-e, mi hátráltatja a magyar bankok digitális fejlődését. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről szavazott szakmai közönségünk a Portfolio Banking Technology 2016 konferencián. A konferencia első közönségkérdése úgy szólt, “hogyan nézhetnek ki a magyar bankok 10 év […]