Milyen befektetést válasszon 2018-ban?

A korábbi évekhez hasonlóan most is elkészítettem az év eleji előrejelzésemet, elemzésemet. Talán soha sem volt még ilyen nehéz dolgom… Sokkal rövidebb elemzést készítek, mint korábban, akit a részletek érdekelnek, az jöjjön el a Befektetői Iskola előadásaira – ezeket ezért találtam ki. A világgazdaság elfeledte a válságot A 2008-as válságot nehezen gyűrte le a világgazdaság, de […]

A jüan és a dollár utáni világrend

A második világháború után kialakult, a dolláron és az aranyon alapuló nyugati pénzrendszer megteremtésekor az Egyesült Államok fölénye kétségbevonhatatlan volt. Amerika uralta a tőkepiacokat, vezetett az ipari termelésben, ő adta a világ széntermelésének felét, a kőolaj-kitermelés kétharmadát, a megtermelt villanyáram közel felét. Kezében tartotta az aranykészletek közel 80 százalékát. Minden szektorban képes volt stratégiai cikkek […]

2018.év kiemelkedő befektetési lehetőségei

Bár a nagy jegybankok egy része már megindult a kamatemelés irányába, itthon még jó darabig fennmaradhat az alacsony kamatkörnyezet. Vannak azonban kiugró hozampotenciált rejtő befektetési sztorik, amelyeket érdemes kiemelt előnyben részesíteni 2018-ban – jelzi a K&H Alapkezelő. Az eurózóna gazdasági növekedése már tavaly magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, ami a konjunktúra indikátorok alapján idén is tartható […]

Milyen a rossz tőzsdei befektetés?

Ben Carlson Befektetés józan ésszel című könyvében külön fejezetet szentel a befektetéseinket övező tévhiteknek, amiből minden befektető tanulhat. A piaci tévhitek és a piac történelme című fejezetet Bob példájával kezdi, hogy bemutassa a világ legrosszabb piaci időzítőjét, melynek során főszereplőnk borzalmasan időzíti részvénypiaci vásárlásait. Bob 1970-ben, 22 évesen kezdte pályafutását. Szorgalmasan rakta félre megtakarításait és […]

A jövő gyára

A jövő gyára nemcsak robotokra épül. Fontos szerepet kapnak benne az érzékelők, amelyek a készülékek és gépek internetre csatlakoztatásával felügyelik a hálózatba kötött eszközök állapotát, javítják a gyártósor teljesítményét, és ezzel jelentős költségmegtakarítást eredményeznek. A jövőben fontos tényezővé lépnek elő a teljesen automatizált gyártási folyamatok, amelyek összekötik a termelés és az irányítás helyszínét, ezzel rugalmas […]

Forradalom a műanyag újrahasznosításban

Összeállt a bioműanyag-gyártásban úttörő startup és a világ vezető kozmetikai ipari vállalata. A CARBIOS és a L’ORÉAL 5 évre szóló partnerségének célja, hogy a CARBIOS által tervezett és fejlesztett biológiai újrahasznosítási technológiát a L’ORÉAL ipari méretekben is piacra vigye. Az új technológia segít abban, hogy a műanyagokat is fenntartható módon lehessen bekapcsolni a gazdasági körforgásba. […]

Átrendeződés a befektetési alapok piacán

Szeptemberben újra 6 milliárd forint fölé emelkedett a befektetési alapokban elhelyezett vagyon és jelentősen megváltozott a megtakarítók által kedvelt befektetési alap kategóriák sorrendje is. A favorit egyértelműen a vegyes alapok, miközben a pénzpiaci és kötvényalapok vagyona tovább zsugorodik – tájékoztatott a K&H. A tartósan alacsony kamatkörnyezethez és a kedvező gazdasági növekedéshez igazodóan a befektetők fokozatosan […]

A siker, gazdagság elérhető – a Te számodra is!

Mi a siker? Egy rendkívül nehezen mérhető dolog, de a hozzá vezető utat már sokkal könnyebben el lehet mondani. Mi a siker titka? Hogyan lehetsz milliárdos? A válasz nem is annyira bonyolult, mint az elsőre hinnéd! A választ Kulcsár Tibortól kapjuk meg, aki a Kulcs-Soft Nyrt. tulajdonosa és vezetője. Egyfős vállalkozásával egy újpesti albérletből a […]

Hogyan fejlődhet egy hazai kisvállalkozás?

A hazai kkv-k keresik a piaci lehetőségeket. Tízből négy vállalkozás szeretne új piacot meghódítani a már meglévő termékével, év elejéhez képest pedig több mint dupla annyian gondolkodnak új árucikk vagy szolgáltatás bevezetésében – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. „A kkv-k piacbővítési szándékai jelentősen megváltoztak az elmúlt negyedévben. Tízből négy vállalkozás szeretne […]

Összeomlik a nyugdíjrendszer, egyéni megoldás kell

Bár a szakértők egyetértenek abban, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer másfél évtized múlva összeomlik, a kormány túladóztatja a munkáltatók magánpénztári befizetéseit, az embereknek pedig csak ötödik megtakarítási céljuk a nyugdíjcélú spórolás. A nyugdíjrendszer összeomlása nagyjából 15 év múlva borítékolható, ám az önkéntes pénztárak szakmai szövetsége úgy látja, hogy a kormány nem sokat tesz az emberek pénzügyi […]

Spekulatív kereskedés vagy befektetői részvényvásárlás?

Ahogy megismerjük a pénzpiacokat, látni fogjuk, hogy milyen jelentős különbségek vannak az egyes termékek és az azokkal kereskedők között. Ha valaki nincs tisztába a szabályokkal, a piacok működésével, akkor nagyon komoly hátrányba kerül a többi piaci szereplővel szemben. Ezért fontos látnunk, hogy mennyire más befektetőként kereskedni tőzsdei részvényekkel és spekulánsként tőzsdeindexel vagy devizapárral! Félreértés ne […]

Metatrader platform (MT4) használata

Jól haladunk az ismeretek megszerzésében, már elég sokat tudunk a pénzpiacokról, eldöntöttük, hogy online brókernél fogunk kereskedni tőzsdeindexekkel és devizapárokkal, ezt követően a számla megnyitása és a kereskedési felület megismerése következik. Kiválasztottuk a brókert, regisztrálunk náluk és elindítjuk egy demo számla megnyitását. A demo számla paramétereit külön e-mailen is megkapjuk, ezt érdemes elmenteni. Az MT4 […]

Már van Panda kötvény

Kétszeres túljegyzés mellett egymilliárd jüan értékben hároméves futamidejű 4,85% százalékos kamatozású Panda kötvényt értékesített a Magyar Állam a kínai piacon. Hazánk az első külföldi kibocsátó, amelynek mindkettő, a belső (Panda) és a külső (hong-kongi) piacon kibocsátott jüankötvénye is van. 2017. július 26-án délelőtt zárult le Magyarország idei első nemzetközi kötvénykibocsátása Pekingben. A fő szervezők a […]