Korábban a Nyugat sarokpontjai kikezdhetetlennek tűntek, az Európai Unió erősödött, jószerivel minden ország a bekerülésért törte magát. Mára a helyzet némileg megváltozott….
Ki mert volna arra gondolni, hogy a 2010-es évek közepén már az lesz a kérdés: eljutott-e az EU addig a pontig, ahol reális lehetőség a felbomlása. Még arra a kérdésre sincs válasz, hogy mi van akkor, ha egy euróország kénytelen felhagyni a közös valuta használatával – lásd Görögország –, arra pedig végképp nincs, hogy akkor mi van, ha az EU harmadik legnagyobb gazdasága a saját jószántából lép ki a túl szorosnak tartott közösségből.
Márpedig a brit konzervatívok választási győzelmével ez konkrét lehetőséggé vált. David Cameron bő két éve megígérte, hogy ha újraválasztják kormányfőnek, akkor ötéves ciklusa első felében – vagyis 2017 végéig – referendumot tart az Egyesült Királyság uniós tagságáról.
Az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja részben a bevándorlásellenes indulatokra alapozva, részben az EU válságára hivatkozva tört fel, és tavaly az európai parlamenti választáson már a szavazatok 27,5 százalékát vitte el. A mostani választáson ugyan mintegy 500 ezerrel kevesebb, 3,8 millió voksot szereztek, de ez is 12,6 százalékot jelentett – ám a „győztes mindent visz” alapú rendszerben végül csak egy mandátumhoz jutottak.
Cameronnak így most nem a UKIP nyomása miatt kell tartania magát ígéretéhez – egyszerűen nem teheti meg, hogy kihátráljon alóla, még ha ő a tagság híve is. Saját magának is csapdát állított: a referendum idejére el akarja érni az unió reformját, a Brüsszel és a tagállamok közti együttműködés rugalmasabbá tételét, több kérdésben szeretne vétójogot. Az EU gépezete azonban ennél kisebb horderejű ügyekben is alacsony fordulatszámon működik, így Cameron jó esetben annyit érhet el a maga által szabott határidőre, hogy ígéretet kap egy reformcsomagra. Nagyjából ezt vetítette előre az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker , amikor a győzelemhez gratulálva azt mondta: kész együttdolgozni Cameronnal egy olyan megállapodáson, amely fair helyzetet teremt az Egyesült Királyságnak az EU-ban.
A szigetország polgárainak többsége jelenleg az unió mellett van a közvélemény-kutatások szerint – de ezek megbízhatóságát épp a mostani választások cáfolták igen kínosan. Stabilabban EU-pártiak általában az üzleti körök, hiszen az Egyesült Királyság pénzügyi szerepe elhalványulhat, túl azon, hogy kisebb beleszólása lenne az európai és a globális szabályok alakításába. És egyelőre uniós horgonyként viselkedik az az erő, amelyik nem Európától akar minél inkább elszakadni, hanem az Egyesült Királyságtól.
A Skóciában elsöprő győzelmet arató Skót Nemzeti Pártnak legalábbis eddig esze ágában sem volt hátat fordítani az EU-nak, és friss nyilatkozataik szerint a népszavazásig hátralevő időben is inkább azzal akarnak foglalkozni, hogy országrészük minél nagyobb fiskális függetlenséget érjen el – arról keveset beszélnek, hogy milyen forrásból. Skócia kiválása az Egyesült Királyságból most már az olajbevételek csökkenése miatt sincs napirenden, még ha sokak szerint ez csak idő kérdése is. Így könnyen előállhat az a helyzet, hogy a népszavazás végén az Egyesült Királyság egy olyan tagja miatt marad az EU-ban – minimum elodázva ezzel az unió esetleges szétesését –, amelyiknek egyébként az a célja, hogy ő maga egyszer majd önállóan kerüljön fel az uniós országok listájára.
Forrás: vg.hu
