Ben Carlson Befektetés józan ésszel című könyvében ír a piaci tévhitekről, azokról a hibákról, amelyekbe sajnos sok befektető belesétál. Lássuk röviden a leggyakoribb befektetői téveszméket.
Tévhit: Tisztes hozamokat csak piaci időzítéssel lehet elérni.
Tévhit: A befektetéssel meg kell várni, amíg a dolgok jobbra fordulnak. „Igazság szerint akkor a legkifizetődőbb befektetni, amikor a helyzet a legrosszabbnak tűnik. Ha várunk, hogy a dolgok jobbra forduljanak, esélyes, hogy a hajó nélkülünk fog elmenni” – írja Carlson.
Tévhit: Ha tudnánk, hogy mikor várható a következő recesszió, a részvénypiaci időzítés is menne.
Tévhit: A korábbi piaci ciklusok pontos mintázatot követtek.
Tévhit: A részvények és a kötvények mindig ellentétes irányba mozognak. Sok befektető azt feltételezi, hogy ezeknek az értékpapíroknak állandóan ellentétes irányba kell tartaniuk. Így amikor a részvények jól teljesítenek, a kötvényeknek gyengén kell muzsikálniuk, és fordítva. Az 1930 óta eltelt egyéves periódusokat vizsgálva azt találjuk, hogy az esetek közel 60 százalékában az S&P 500 és a tízéves államkötvények egyaránt pozitív hozamot produkáltak. A részvények és kötvények közötti kapcsolat mindennek nevezhető, csak statikusnak nem – miként ez a pénzügyi piacokon szinte mindenről elmondható. Nagyon hosszú távon ezen két erősen elkülönülő eszközosztály között többé-kevésbé nulla a korreláció.
Tévhit: Válság idején szofisztikált stratégiákkal kell védekezni a fekete hattyú típusú események ellen.
Tévhit: A részvények kockázatosabbak a kötvényeknél. Ugyan a kötvények biztonságot nyújtanak a válságok és részvénypiaci eladási hullámok idején, ez nem szükségszerűen jelenti azt, hogy a részvények kockázatosabbak is a kötvényeknél. 7a tévhit: A kötvények kockázatosabbak a részvényeknél.
Tévhit: A 2000-es évek a részvénypiac elvesztegetett évtizede volt. A technológiai lufi kipukkadása és a pénzügyi válság által közrefogott 2000-es évek a valaha volt egyik legrosszabb évtizednek bizonyult az amerikai részvénypiacon. Az S&P 500 értéke kevesebb mint tíz év alatt kétszer esett vissza a felére. Az index -9,1 százalék összhozammal zárta ezt az évtizedet. Ez azt jelenti, hogy a befektetők az évtized során pénzük átlagosan 1 százalékát veszítették el minden évben. A 2000-es évek igazság szerint csak az S&P 500 számára volt elvesztegetett évtized. A kisrészvények, az értékalapú papírok, a közepes kapitalizációjú vállalatok, a REIT-ek (szabályozott ingatlanbefektetési társaságok) és a feltörekvő piacok mind simán felülteljesítették az S&P 500-at, és pozitív hozamot értek el a vizsgált időszakban.
Tévhit: Az új történelmi csúcsok azt jelentik, hogy a részvénypiac össze fog omlani. 2000 elején az S&P 500 több napon is új történelmi csúcsra futott, majd az azt követő mintegy két év során értéke több mint 50 százalékát elveszítette. A részvények természetesen lefordulhatnak a történelmi csúcsukról, de nem szükségszerűen a történelmi magasság elérése az esés kiváltó oka. 1950 óta több mint 1100 alkalommal ért el új történelmi csúcsot az S&P 500. Ez az összes kereskedési nap közel 7 százaléka, azaz durván minden 15. kereskedési napon rekordot dönt az index.
Tévhit: A kifizetések biztonságosabbá tesznek egy befektetést.
Tévhit: Az árutőzsdei termékek jó befektetések hosszú távon. „Hacsak be nem köszönt újra az 1970-es évek magas inflációjú időszaka, akkor az árutőzsdei termékeknek valószínűleg semmi keresnivalójuk nincsen egy diverzifikált portfólióban. Csak azok válasszák ezeket az instrumentumokat, aki elfogadják az égig érő volatilitást és a részvénypiacinál alacsonyabb hozamokat. Az árucikkek általánosságban inkább a rövid távú kereskedők, mintsem a hosszú távú befektetők dédelgetett instrumentumai” – javasolja a szerző.
Tévhit: A lakóingatlan jó befektetés hosszú távon. Íme, a kíméletlen igazság a saját otthonról: hosszú távon nehéz a lakóingatlanoknak a reálfelértékelődés tekintetében felvenni a versenyt a részvénypiaccal. Ennek oka, hogy a tőzsdén kereskedett vállalatok nyereségük jó részét megtartják, és visszaforgatják az üzletmenetükbe. A vállalat nőni fog, és idővel a részvényárfolyam reálértéke is követni fogja – feltéve, hogy a vállalat nem hoz rossz üzleti döntéseket, mint ahogy némely vállalat nyilvánvalóan teszi. A lakóingatlanok reálértékének viszont idővel csökkennie kell – kivéve, ha tulajdonosaik jövedelmük egy részét az otthonuk fenntartására és felújítására fordítják -, mivel az otthonok elhasználódnak, és kimennek a divatból. Lesznek természetesen a nagyvárosokban olyan negyedek, vízpartok és népszerű iskolai körzetek, amelyek – ha a megfelelő időpontban és a megfelelő környéken vásároltunk – kivételt képeznek a fentiek alól. Ám otthonunk nagy valószínűséggel az általunk valaha megvásárolt legértékesebb vagyontárgyunk, amelyhez komoly hitelfelvétel társul, és amelynek értéke szorosan kötődik a lokális gazdasághoz, ahol élünk és dolgozunk. Hatalmas kockázatot jelentene, ha kizárólag az otthonunkra támaszkodva próbálnánk finanszírozni a nyugdíjas éveinket. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy otthonunkat nem tudjuk úgymond elkölteni, legfeljebb, ha jelzáloghitelt veszünk fel rá. Nem azt állítom, hogy nem érdemes saját otthont vásárolni, mert az nem produkál átlag feletti hozamot. Épp ellenkezőleg, egy otthon lelki jövedelmet generálhat – megválaszthatjuk lakóhelyünket, iskolai körzetünket, és büszkénk lehetünk saját otthonunkra, ha gyökeret eresztünk az általunk kiszemelt környéken. Az ingatlanra inkább olyan eszközként tekintsünk, amely arra késztet, hogy hosszú távon vagyont halmozzunk fel, mintsem egy olyan befektetésként, amely fialtatni fogja megtakarításainkat.
Tévhit: A részvénypiaci befektetés olyan, mint kaszinóban a szerencsejáték. „A részvénypiac cinkelt. Olyan, mint a kaszinóban a kocka. Ennyi erővel akár lottózhatnék is.” A 2007-2009-es válságot követően sokan vélekedtek ilyesféleképpen a részvénybefektetésekről. A valóságban az érzelmeink, és nem a piacok dolgoznak ellenünk. Bár a gazdaságilag és anyagilag egyaránt sok embert tönkretevő nagy világválság különösen fájdalmas időszak volt, befektetőként számítanunk kell arra, hogy életünk során néhányszor meg kell birkózni ilyen gyomorszorító piaci helyzetekkel.
Összességében a szerző kijelenti: múltbeli adatok zsúfolva vannak fenntartásokkal kezelendő megállapításokkal, a józan észnek ellentmondani látszó eredményekkel, és rövid, illetve középtávon nem adnak egyszerű válaszokat. Hosszú távon a piacok sokkal konzisztensebbek, mindazonáltal temérdek türelem és fegyelem szükséges ahhoz, hogy a rövid távú ösztönök előtérbe kerülésekor is hosszú távú befektetők tudjunk maradni.
Forrás: portfolio.hu
BankWeb kiegészítés:
A fenti megállapításokkal többnyire egyetértek, azonban vannak olyan pontok, ahol szívesen vitába szállnék a szerzővel. Akit érdekel a véleményem, az jöjjön el hozzám egy beszélgetésre.
dr.Tatár Attila
